Portfolio Day


Érdeklődsz a kommunikációs szakma iránt, de nem vagy biztos benne, hogy neked való? Tudod, hogy ügynökségnél szeretnél dolgozni, de nem tudod, hogyan tudnál bekerülni? Már egy ideje hasonló területen mozogsz, de úgy érzed, nem találtad még meg az álomhelyed?

A Portfolio Day-en lehetőséget adunk fiatal tehetségeknek, hogy találkozzanak a szakma nagyjaival, és „rapid randik” keretén belül bemutatkozzanak nekik. Egy résztvevőnek 3 asztalhoz van lehetősége leülni, így 3 különböző ügynökség szakembereivel is tud beszélgetni. Több, ma a szakmában dolgozó kreatívot vagy stratégát fedeztek fel Portfolio Day-en – volt, akinek gyakornoki helyet ajánlottak, de olyan is volt, aki rögtön állásajánlatot kapott!

A 2019-ben nagy sikerrel debütáló Portfolio Day-t a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) rendezi, amely a szakmáért tenni akaró ügynökségeket összefogva érdekvédelmet nyújt és aktívan kiáll a hazai marketingkommunikációs iparág fejlődéséért, fenntarthatóságáért, folyamatosan dolgozik a szakmai színvonal emelésén. Egyik legfőbb projektje a Kreatív Utánpótlás (KRU), amely szakmai megmérettetések szervezésével, young talent versenyek kiírásával és mentoringgal foglalkozik.


MIÉRT GYERE EL A PORTFOLIO DAY-RE?

- ha pályaválasztás előtt álló, kreatív fiatal vagy, segít abban, hogy jobban megismerd a szakmát, és segíthet a döntésben

- ha fiatal pályakezdő vagy, szakmai tanácsot kérhetsz kreatívoktól és stratégáktól

- ha jelenleg is a szakmában dolgozol és inspirációt kereső szakmabeli vagy, új kapcsolatokat építhetsz

- ha pedig épp aktív álláskereső vagy, kitűnő lehetőség a bemutatkozásra – de a MAKSZ HR portálán is érdemes körülnézned, ahol aktuális állásajánlatok között válogathatsz: www.kommunikaciosallas.hu


Program


15:00 - 15:55:   regisztráció

15:55 - 16:00:   eseményt megnyitja Blaskó Nikolett, MAKSZ Elnöke

16:00 - 16:15:   Kovács András Péter (Magyar Telekom) előadása

16:15 - 16:45:   Marosi Gergő (Mito) előadása

16:45 - 17:00:   szünet

17:00 - 17:45:   3X15 perces rapid randi a MAKSZ TOP20 kreatív igazgatóval és stratégával

17:45 - 18:00:   szünet

18:00 - 18:15:   Portfolio Day érmek átadása, fotózás

18:15 - 18:30:   rövid értékelése az eseménynek

18:30 - 21:30:   koccintás, kötetlen beszélgetés Puskás terem előtti aulában

Mentorok

REGISZTRÁCIÓ